Csatolt fájl

Attachment

Csatolt fájl

Egyik mail címem már jó ideje nem használom, gondos és tudatos leépítés után már el is felejtkeztem róla, sőt az Internet előfizetést is felmondtam, amihez tartozott, így azt hittem, meg is szüntette a szolgáltató. Minden esetre a tegnapi domain regisztrációs hajszában felvetődött, hogy esetleg oda küldtek értesítést, mivel az volt regisztrálva a domaninez, és persze mivel nem használtam, megtelt a postafiók.

Kíváncsiságtól hajtva beléptem a régi postafiókba, és meglepve tapasztaltam, hogy egykori szolgáltatóm nem csak a fiókot hagyta meg, de még belépni is enged, hogy megnézzem a tartalmát. (Remélem, hogy a tárterület túlfoglalást ezúttal nem akarják majd kiszámlázni, mint tették korábban. Valahogy vicces is egy havidíjas előfizetői postaládához 15 MB-ot adni, mikor a Gmail ingyen ad 2 GB-ot.)

A lényeg, hogy érdekes dolgokat találtam a postaládában. A szokásos érdektelen hasznos információkat tartalmazó levelek mellett pár igazi nyalánkság. Szakmai ártalomként persze csomó lejárt eseményről szóló meghívó, és rengeteg aktualitását veszített sajtóinformáció között találtam pár igazi érdekességet. Egy sajtóügynök például küldött egy négy megás levelet az eseményéről. A másik szerényebben csak két megámat foglalta le hasonlóval. A harmadik és legviccesebb egy közel tíz megás PPT volt. Ahogy kell zenével, képekkel, szöveggel, minden jóval. Kezdem érteni, hogy miért nem enged sok rendszer 5 megánál nagyobb dolgokat levélben beérkezni, és egyre kevésbé értem, hogy miért használnak még mindig sok újságnál e-mailt az anyagok (köztük képek) küldésére. Ahogy nemrég egy külföldi fórumban olvastam:

Nem véletlen, hogy e-mailnek hívják és nem e-DHL-nek vagy e-FedExnek. Levelezésre, rövid szöveges üzenetküldésre szolgál, nem arra, hogy a hegyet elküldjük vele Mohamednek. Arra tessék FTP-t vagy egyéb fájlküldő szolgáltatásokat használni, képek és hasonlók küldésére pedig webgalériák és egyéb hasonló megoldások.

De ha már itt tartunk, egyik angliai utam során vetődött fel a nagy mennyiségű adat mozgatása kapcsán egy szakmai érvelés:

Minek van legnagyobb sávszélessége, ha sok adatot kell küldeni? Pakolj tele merevlemezekkel egy teherautót, hamarabb odaér akárhová, mintha megpróbálnád az összes adatot az Interneten átküldeni.

Ha tetszett az írásom, akkor lájkoljátok és osszátok meg, hogy másokhoz is eljusson, illetve kövessetek Facebookon, Twitteren, Instagramon, YouTube-on, hogy máskor is lássátok, miről írok!